Krisztián korán kelt fel, amint azt az utóbbi két évben szokta. Arcán még az álom nyomai látszottak, de amint végiggondolta az aznapi teendőit, végleg kiszállt fejéből az álom.
- Az én életem száz évből áll. Minden év háromszázhatvanöt és egynegyed napból. Azaz harminchatezer-huszonöt napot élek. Tehát hátra van még huszonkilencezer-ötszáznegyven, és fél nap az életemből. Jól kell velük gazdálkodnom. Ma is egy nap van, ma is egy napot kell végigélnem úgy, hogy egy másodperc se vesszen kárba. Persze vannak napok, amelyeket az egész élet boldog kivitelezése érdekében át lehet aludnom, vagy csupa gondolkodással kell töltenem. De ez nem egy ilyen nap.
Tornázni kezdett, majd Aranyt olvasott, később megreggelizett és nekiállt átgondolni a teendőit. Könnyű nap: Szolgálni kell kicsit az önbecslésnek, olvasni kell, és főleg élvezni a felnőtté válás adta gyönyöröket. Levitte a kutyákat, teát főzött a családjának, majd olvasni kezdett, míg a többiek fel nem ébredtek. Mindezt csupa jóérzésből tette.
- Olyan a jóérzés, mint az istenhit. Hinni kell benne, nem tudni, hiszen kinek az elméjébe fér bele a jóérzés, a rossz ellentéte, ezek meghatározása? Egész jó hasonlat. Egyszer majd megírom. -elmélkedett magában, míg családtagjai felkeltek, lezuhanyoztak sorban, és nekiláttak a reggelinek.
- Azelőtt nem így éltem. Gyerekkorában az emberben fel sem merül a Miért. Minden olyan természetes. Aztán előbb-utóbb eljön az eszmélet ideje, és kizökken a boldog természetesség állapotából a világ. Minden csupa kérdőjel lesz, semmit sem tehet az ember többszöri átgondolás és a másik helyzetébe való beleélés nélkül. Ha -éhes létére- odaadja barátjának az étele felét, átgondolja, hogy azért tette-e, mert jó ember, vagy csak azért, mert képmutató módon az ideáinak akart megfelelni, s ha nem lennének ilyen hülye ideái, szarna bele, és teletömné a száját kajával. Persze egyre megy a kettő, hiszen ha az ember nem az lenne, aki, akkor nem úgy cselekedne, ahogy. Vagy mégis? Teljesen megfoghatatlan, és abnormális probléma ahhoz, hogy ezzel foglalkozni kéne. De ha egyszer foglalkoztat...
- Persze vannak olyanok, akik képesek megmaradni a világ természetes szabályai közt, és fel sem merül bennük hasonló kérdés. Tudnak természetesen módon cselekedni. Ők a Természet Vadvirágai. Nem nehezedik rájuk az élet terhelő súlya, hiszen ők maguk az élet. De mit tehet az, akit utolért az eszmélet? Az már tartozik válaszaival a kérdéseknek, és olyan adósságcsapdába keveredik, amelyből nem tud menekülni. Olyan relatív minden, támpont meg nincsen: a rút is annyira szép. Bezzeg a nagy törés előtt minden alkalmazkodott az egyetlen törvényhez, a lelkiismeret törvényéhez, amely égi eredeténél fogva kiforgathatatlan, megmásíthatatlan törvény volt. Akkor még életvidám, talpraesett, slágfertig srác voltam. Úgy éreztem, enyém a világ, és az enyém is volt. Én voltam a világ. -érezte, ezt kellett volna elmondania barátjának, akiben akkorát csalódott előző nap, s bár nem változtatta volna meg az elrendelt valóságot, legalább szavakká változtatta volna az így köddé vált gondolatot.
Nem a barát elvesztése fájt neki, pusztán a tény, hogy a lány hónapokon át kinevette, és már első nagyobb beszélgetésük pillanatától fogva megjátszotta, hogy megérti őt. Nem lekezelő, vagy otromba hangnemben közölte vele, hogy minek tartja, de mégis a pár hónap emléke annyira átértékelődött Krisztiánban a lányról, hogy nem ismert rá saját barátjára. Miért nem mondta meg első, nagy, nyílt beszélgetésük alkalmával, hogy szerencsétlen baleknak tartja? Akkor az előbb végigjárt gondolatmenetet elmondta volna, és rögtön tisztáztak volna mindent. Miért kellett többszöri gyanakvás ellenére is hitegetnie őt? Ezzel csak azt érte el, hogy az önérzet áttörhetetlen pajzsa beékelődött közéjük, amely megszüntetett minden áthidalási lehetőséget a kettejük között hasadt mély szakadékra nézve. Ezt mind el kellett volna mondania, mikor még az önbecslés árka nem volt ilyen mély. Csakhogy a barátja későn leplezte le magát.
Mikor ezt végiggondolta Krisztián, rándított egyet a vállán, és elnézte, ahogy családtagjai a teában lévő méreg hatására, kidülledt szemekkel, rángatózva átnyögték magukat a túlvilágra.
Utolsó kommentek