ILLEDblog

Előre bocsátom: hosszú lesz. Lehet, h csak Benya reagál majd rá, lehet, h ő sem. De ezt ki kell írjam magamból, mert begyullad, ha nem jön ki.

Tanulni kéne, ez alapvetés. Miért? Mert vizsgaidőszak van, mert jó pap holtig tanul, mert itthon letolnak, ha nem megyek át a vizsgán, mert csak. De igazából miért? Hát nem mind1? Kell.

Mennyivel eccerűbb az élete annak, akit nem gyötörnek ilyen hülye kérdések, csak csinálja a dolgait. Mint egy gép. Wass Albert könyveiben szinte mindben fellelhető a munka öröme. Meg is fogalmazta egyik könyvében, hogy az élet az nem más, mint a tervezés. Amit csinálunk azt csak mechanikusan tesszük, az már kész is, csak meg kell csinálni. Mint Kántnál a Sein (Lét) és Sollen (Legyen) páros. A Lét az semmi. A kreatív munka, a Legyen, az az élet. Kitalálni! Ezt Wass Albert olyan dinamizmussal írja le, hogy az ember mexereti tőle a munkát. Majdnem mindegyik hőse elindul a semmiből, és aztán addig kapitalizik, hogy a végén gazdag nagy ember lesz.

Imádom, mikor elkap ez a lendület, és reggel nem úgy kelek fel, hogy basszameg, még 5 perc... jajj.. megint csörög... csak még 5 perc... csak még 2... Hanem úgy, hogy: hú teperjünk, csinálni kell a munkát, mert milyen fasza lesz, hamár itt tartok, akkor lesz egy ilyenem, amiből majd csinálhatok ezt, és akkor már tudok szerezni egy ilyet is.

De ez jól működik, sőt kiválóan, egy számítógépes játékban, ahol a keretek beláthatók, a célok végesek. Csak az életben az emberre rájön az a hülye miért. Miért nincs eccerűen belénkkódolva az, hogy győzd le az ellent ez a cél, és ha kiírta, h mission completed, akkor jön a következő cél? Milyen hülye játéka az evolúciónak, hogy tesz belénk ilyen hülye kérdéseket, hogy: miért?

Mondhatták volna ködös mesével, hogy azért mert a nagy Varázsló, akit nem látunk így akarja, és sulykolhatták volna addig, míg kiirtják az emberből a kétséget. Hogy aztán a boldog tudatlanságban tanuljon. Vagy adhattak volna olyan kétséget örökségbe, amely a totális hedonizmusba hajt. De nem. Örökség a "kerső emeber". Akinek fingja sincs semmiről, és még csak azt sem hiszi, hogy van. Meg még a tetejébe az, hogy erre legyen is ám büszke.

Hát akkor minek is tanulni? Voltaképp fárasztó is, termélszetellenes is ülni egész nap, mikor kint ezer ágra süt. Azt mondják a nagyokosok, az emberben a rövidtávú testi érdekek közdenek a hosszútávú szellemi érdekekkel. Az ösztön a felettes énnel.

Végülis a jó program is akkor fut jól, ha a kódja jól meg van írva. A törvény is akkor műxik, ha az alapelveit az elején jól lefektetjük. Onnantól csak Sein az egész, és nincs gond. De micsináljon az ember, ha 21 éves korára még mindig azon küzd, h mi Sollen?

Ha támasz lenne, egy fix pont, egy bizonyosság. Na, itt a bökkenő. Tudással, vagy anélkül? Dékárt szerint nincs tudás. Semmi sem biztos, ergo a tudás nélküli bizonyosságra vagyunk utalva. De Okkem meg azt válaszojja, hogyaszongya a fölösleges tudást keresnünk, mert már bizonyosság a legvalószínűbb. Marhaság. Az egyik csodálatosan piti menekülés egy megoldatlan kérdésből, a másik meg eccerűen hülyeség.

Tisztelem a hagyományokat. Nem elég Sollen ez? Tisztelem, mert azt kell. Mert az angolok is milyen májerek, hogy tisztelik azokat, és attól olyan idétlenek, mégis faszák. De az egész nem más, mint kis fölösleges színesség. Egy evolúciós hiba, amely bennünk maradt. Az önző mém.

Szóval marad a Sollentelenség, ahol az ember néha átadja magát az ösztöneinek, néha meg azzal áltattya magát, hogy vonul az árral és lelekesedik valamiért, közben néha az órájára néz, hogy menni kéne haza, lefeküdni ebből a hülyeségből, néha meg szarik az egészre és kiröhögi magát.

De ha valaki megválaszolja nekem, hogy miért kell tanulni, akkor megköszönöm.