LIBERÁLISOK

A magát manapság liberálisnak címzőktől sok elméletet lehet hallani a liberalizmus elvének fejlődéséről és változásáról, különösen a tizenkilencedik századi liberalizmushoz képest. Ezek a bonyolult magyarázatok valójában azt igyekeznek leplezni, hogy a rendszert váltó, vagy változtató (ki-ki használja ahogy tetszik, saját kultúrkörének megfelelően) városi értelmiség számos szociálisan érzékeny, szegénységkutató stb. eleme úgy csatlakozott a magát liberálisnak mondó csoportosuláshoz, hogy történeti tájékozottság hiányában nem volt határozott képe az egyik leginkább markánsnak mondható, szigorú és pontosan körülírható alapelveket valló liberalizmusról (az igazi liberalizmusról). A közösség pedig – a helyett, hogy a negyven éves irracionális világ miatt kialakult szellemi hiátusokat pótolva, eltanácsolta volna a jó szándékú, ámbár tájékozatlan (többnyire nőnemű) aktivistákat, és helyet mutatott volna nekik, valamilyen szociális értékek mentén kristályosodó csoportosulásnál – elfogadta azokat és velük együtt a liberalizmussal szöges ellentétben álló eszméiket.

Ettől fogva szédületes ívű változásokat és szerepcseréket, valamint szereptévesztéseket követhettünk a frissen kialakult hazai politikai spektrumon.

Volt szerencsénk végignézni egy szociálisan totálisan érzéketlen, alapvetően liberális reál-politikát folytató szocialista párt tevékenységét. E párt különösen a spontán-, később pedig rosszul szabályozott és még gyengébben kontrollált privatizáció során mutatta ki klasszikus markáns liberalizmusát. Láthattunk ezen felül egy valóban liberálisnak induló pártot, amely idővel népi-nemzeti szociális (nem összetéveszteni a nemzetiszocialistával!) irányba fordult, majd a jelentős ívű fejlődés végén kifejezetten szociálissá vált. Ezek mellett pedig egy deklaráltan liberális párt valami furcsa szociálisan érzékeny, nyavalygó másság-kisebbség párttá vált, mégpedig egy általánosan értéktagadó szimpatizáns réteg „értékeit” támogatva. Megcsodálva ezt a fejlődést, ideje volna az elvek között kicsit rendet tennünk és kisöpörni ezt a szellemi „Aigiász-istállót”.

A fentiek előrebocsátását követően nem szabad azon csodálkozni, ha az alábbi vezérelveket és alaptulajdonságokat rögzítő felsorolás szinte sehol sem cseng egybe a magát ma liberálisnak valló tömörülések elveivel, de még inkább gyakorlatával.

Mit képvisel tehát a liberalizmus?

1. Az egyén szabadságjogainak védelmét a közösséggel szemben. A magántulajdon szentségét és sérthetetlenségét. A közteherviselés egyenlősége mellett annak lehető legkisebb mértékre való visszaszorítását. Az alkotás, az egyesülés, a vállalkozás és a kereskedelem szabadságát. Az egyéni szabadság határát pedig ott húzza meg, ahol az már a másik egyén alapvető szabadságát sértené.
2. A társadalom és a gazdaság „természetes evolúciójának, önfejlődésének” elismerését és a fenti szabadságjogokon keresztül való biztosítását.
3. Egy olyan kicsi, átlátható és hatékony professzionális államapparátust, amely fő feladata a fenti szabadságjogoknak valamint a tulajdonnak a védelme. Olyan jogrendet, amely kevés számú, világos de sarkalatos szabályt tartalmaz, amit azonban a törvény előtti (és nem egyéb!!!) egyenlőség elve alapján, minden pontjában tűzzel-vassal szabatosan be kell tartani, tartatni (jogállam).
4. Az igazi liberális gyanakodva figyeli azokat, akik közösséget a törvény előtti egyenlőség mellett más morális elvek alapján próbálják szervezni. Nem hisz a vallások társadalomszervező-javító szerepében, a szociális eszmékben, még a tudományos társadalomépítésben, a közoktatásban stb. sem. Különösen gyűlöli a messianisztikus társadalomjavító eszméket.
5. Az igazai liberális örök cinikus-, örök gyanakvó féltő őrizője a személynek a közösséggel szemben.
6. Az igazi liberalizmus kellemetlen és elkerülhetetlen mellékhatásnak tartja azt, hogy védeni kényszerül az extravagánsokat is (pl. a homoszexuálisok, az izolálódó szubkultúrákat megtestesítő nemzetiségek, kultúra és értéktagadók, stb.). A liberalizmus ugyanis a leginkább polgári eszme. A gazdagodás és gyűjtés józan embereinek szabályrendszere.
7. A liberalizmus gazdaságot élénkít, adókat minimalizál. Monetáris szabályozást preferál a fiskálissal szemben.
8. A liberalizmus következetesen és erőteljesen védi a tulajdont (ahogy azt fentebb már elmondtuk) beleértve szellemi tulajdont, a szabadalmasokat és ezek örököseit még akkor is, ha ez a feudális születési előjogokhoz hasonlatos társadalmi pozíciókat teremt, beleértve az arctalan gazdasági csoportosulások „előjogait” is.
9. Az ellensúly nélküli liberalizmus izolált személyeket, rideg társadalmat eredményezhet, amit némileg enyhít a különféle érdek-érték csoportok önszerveződésének szabadsága eredményezte közösségek léte (beleértve a családokat is). Az élénk gazdaság mellett a szociálisan rászorulók, vagy csak átmenetileg megbillentek a teljes elszegényedés és anyagi kiszolgáltatottság szélsőséges helyzetébe kerülhetnek. Elnyomorodnak, éhen halnak, vagy a liberalizmus által védett, szabad alkohol és drog kereskedelem eredményeként halnak meg. Ugyan akkor hatalmas vagyonok keletkezhetnek. A józan középréteg pedig képes saját spontán gazdasági szerveződéseivel (különféle alapok, pénztárok, de ide sorolhatóak a családok is stb.) megerősödni. A liberalizmus – nem célzottan, hanem a szabadságjogok védelmének kellemetlen mellékhatásaként – kedvező körülményeket teremt a szervezett bűnözésnek. Mindez addig tart, amíg a spontán-önfejlődő gazdaság vonata a megfelelő kontroll hiányában ki nem siklik. Nagy gazdasági válságok, háborúk, forradalmak, messianisztikus eszmék vagy a környezet tönkretétele lehetetlenné nem teszik a liberalizmus ellensúlyozatlan hatalmát.

SZOCIÁLISOK

A magukat szociális beállítottságúnak hirdetők csoportjai elméleteiket tekintve manapság sokkal következetesebben és változatlan lényegi tartalommal határozzák meg értékeiket a liberálisokhoz képest. A szociális értékrend nem ment át értelemzavaró „fejlődésen”. Ennek oka az, hogy a társadalom széles – és különösen nincstelen - rétegei előtt a szociális értékek sokkal könnyebben képviselhetők és magyarázhatók, mint a liberális értékek. Más kérdés, hogy a szociális értékrend jelszavával hatalomra kerülő csoportok esetében gyakori jelenség a „vizet prédikálás és borivás”. És láthatunk szociális zászló lengetés mellett könyörtelen klasszikus liberális politikát folytatókat. Erre a jelenségre azonban később térnék ki, mert itt csak megzavarná a tiszta szociális hozzáállás pontokba szedett leírását. 

Mit képviselnek tehát a szociálisok?

1. A szolidaritást, a közjót és a közösségi érdekek védelmét az önző egyéni érdekek érvényesítésével szemben. Ennek érdekében erősítik a magántulajdon közjó alapján történő korlátozását és a javakhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségét.
2. A közteherviselést nem egyenlővé, hanem teherviselő-képesség arányossá (pl. jövedelem-vagyon arányossá) igyekeznek tenni és az így nyert bevételeket a hátrányban lévők esélyegyenlőségének megteremtésére rendelik. (Mesterséges elvonás és újraelosztás.) Az egyén szabadsága már nem foglalja magába azt, hogy (magántulajdonára támaszkodva) jobb esélyekkel szerezhessen meg bármilyen javakat, mint bárki más.
3. A társadalom és gazdaság tudatos mesterséges fejlesztését tartják fontosnak. Kívánatosnak tartják az önfejlődés, evolúció ellenőrzését, korlátozását és kiigazítását.
4. A társadalom és gazdaság mesterséges szabályozásához, az elvonáshoz és újraelosztáshoz erős, nem korlátozott operatív állam létrehozását hirdetik. Az állam mozgását korlátozó sarkalatos szabályokat nem tartják kívánatosnak. A jogszabályokat a korlátlan és operatív állami irányítás eszközévé teszik (korlátlan, vagy totális állam).
5. Alapvetően moralitásra hivatkozva mozgósítanak, erősen érzelmi alapon. A vallások, illetve vallásként követendő eszmék társadalomszervező-javító erejére alapoznak. Minden kérdést a saját ideológiájuk alapján vizsgálnak. Messianisztikus társadalomjavító szerepet tulajdonítanak maguknak.
6. A közösség és közjó fanatikus lelkes, sőt kérlelhetetlen képviseletét kívánják meg.
7. Nehezen viselik, adott esetben üldözik az eltérő értékek képviselőit. Nem kedvelik az egyéniségeket. Egységesítenek, séma személységeket igyekeznek kialakítani. Általában olyan személységek képviselik, akik a jobbítást a társadalmon- és nem saját magukon kezdik meg.
8. Adókat és elvonásokat emelnek, káros mellékhatásként csökkentik a gazdaság teljesítőképességét. Ezt mesterséges eszközökkel, kényszerrel igyekeznek – hosszú távon sikertelenül - kompenzálni. A monetáris szabályozás helyett előnyben részesítik a fiskális szabályozást.
9. Korlátozatlan és szélsőséges formájukban – minden igyekezet ellenére – az erős és korlátlan állam szerkezetéből következően feudális születési előjogokhoz hasonlatos társadalmi pozíciókat teremtenek, beleértve az arctalan adminisztráció előjogait is. A közösségek irányítatlan önfejlődését és önszerveződését korlátozzák, igazgatják, befolyásolják, vagy szélsőséges esetben üldözik. Az ellensúly nélküli szociális hatalom alacsony teljesítményű gazdaságoz, motiválatlan társadalomhoz és szélsőséges esetben súlyos személyi diktatúrákhoz, valamint az ezzel járó hatalmi harcokhoz, vezet. Az erős állam és a társadalom alacsony gazdasági teljesítménye gyakran korrupciót és végső soron élhetetlen emberi életek mellett fenntarthatatlan társadalmat, mesterséges és külső kontroll nélküli fejlesztések okozta környezeti katasztrófákat eredményez.

    

   (Ősi Zsolt)